SALGÓTARJÁN. A hátsó ülésen utazott Furmann Géza azon a márciusi éjszakán, amikor autójukkal karamboloztak, most mégis ő ül a vádlottak padján halálos közúti baleset okozása miatt. Egyik barátja meghalt, a másik agysérült lett, de három rendőr tanúvallomása a fiatalember ellen szól. Igaz, a vallomások még a helyesírási hibákban is megegyeznek.

Furmann Geza tanacstalan
Furmann Géza tanácstalan

– Bobekkel épp aznap este békültünk ki. Pár nappal előbb ugyanis ittasan vezette az új autóját, és én leszidtam. Aznap azonban koccintottunk a barátságunkra, és jó pár pohár itóka legurult – emlékezett vissza Géza a Bors Online-nak nyilatkozva. – Beültünk az autóba és a város felé tartottunk. Bobek volt a sofőr, azt mondta, ha összetörik a kocsi, mert részegek vagyunk, legalább ő legyen a hibás. Én az anyósülés mögé, a hátsó ülésre ültem. Útközben követni kezdett minket egy rendőrautó. Bobek a gázba lépett, de a következő bal kanyart már nem tudta bevenni. A gázgyár kerítésének csapódtunk, a kocsi motorja leszakadt, és az ütközés erejétől mindhárman kiestünk belőle.

Elemér fejjel egy oszlopnak csapódott, és a helyszínen életét vesztette, Bobek fejsérüléseket szenvedett, Gézának a bordái törtek el.

– A kórházban kérdezték, ki vezetett. Védeni akartam Bobeket, és azt mondtam, nem emlékszem semmire. Azt nem tudtam, hogy ő kómában van, és soha nem fog már teljesen felépülni. A rokonai nagy befolyással bírnak a városban, így nem csodálkozom, hogy nemsokára már nem sértett, hanem az ügy gyanúsítottja voltam – fejtegette Géza.

Az orvos-szakértő szerint Géza sérülései utalhattak arra, hogy ő vezette az autót. A Salgótarjáni Városi Bíróság első fokon három év tíz hónap letöltendő szabadságvesztést szabott ki rá. Géza ügyvédet váltott, és fellebbezett.

 

– Gyanúsan sok visszásság történt a nyomozás során, két helyen is készülhetett videofelvétel az autóról, mégsem vették figyelembe, a szagmintához, az ujjlenyomatokhoz és a kormánykeréken talált szövetszálhoz hasonlóan – magyarázta Bólyai János, Géza ügyvédje. – A legfeltűnőbb azonban a három rendőr tanúvallomása volt: ezek ugyanis szóról szóra megegyeztek, még a helyesírási hibáikban is. Mindezt a másodfokú bíróság elé tártam, amely új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot.

Az eljárás még tart, Géza igyekszik helyrehozni az életét.

– Megviselt nagyon ez a pár év. A sok meghurcoltatás bizonytalanná tett, de a legszörnyűbb mégis a lelki teher: az ital miatt az egyik barátom meghalt, a másik pedig soha nem lesz már ugyanaz, aki régen volt.

 

Comments

Leave a Reply