Pósán Nikolett (Niki Belucci)
Foglalkozás
színésznő, topless DJ
Született
1983. március 10.
Névnap
szeptember 10.
Születési hely
Budapest
Haja
szőkésbarna
Szeme
barna
Magasság
nem publikus
Súly
nem publikus
Családi állapot:
férjezett, nincs gyermeke
Csillagjegye
halak
Tudta-e?
"Sportpályafutásom nagyon korán indult, 5 éves koromban kezdtem szertornázni, az óvodából egyenesen az UTE egyesületébe válogattak be. Sinkó Andrea fitnessz bajnok volt az edzőm három évig, de ekkor még nem versenyeztem.
Három év elteltével átigazoltam a budapesti Honvéd Sportegyesülethez, ahol kilenc éves koromban nyertem az első versenyemet. Gyerek csapat és egyéni első helyezett voltam ugrásból, korláton, gerendán és talajon. A házi versenyeken, büszkén mondhatom: majdnem mindig én álltam a dobogó legtetején.
Az élsportnak "köszönhetően" gerincsérvet kaptam, ami miatt fél évet kénytelen voltam kihagyni, ennek ellenére minden erőmmel azon voltam, hogy folytathassam a sportolást, hiszen ez volt az életem. Így is lett, felépültem és folytattam.
1993 decemberében, tízévesen megnyertem Szlovákiában az egyéni versenyt is.
Tizenegy évesen a Honvédtól a Ferecvárosi Torna Clubhoz kerültem.
Sportpályafutásom tizenöt éves koromban egy komoly sérülés miatt ért véget.
Akkor döntöttem úgy, hogy végleg abbahagyom a szertornát, hiszen úgy éreztem: a sok edzés miatt egyszerűen nem volt gyerekkorom.
Vendéglátóipari Szakközépiskolát végeztem, de a szakmában mindössze négy hónapot dolgoztam.
Rövid ideig egy divatáru üzletben dolgoztam eladóként, amikor megkeresett egy erotikus fotózásokkal foglalkozó ügynök. Először egy akt képsorozatot, aztán egy fiúval erotikus de nagyon visszafogott fotósorozat készült rólam.
Tizenkilenc éves voltam, amikor fotózások után megkeresett egy pornófilmeket készítő producer, aki munkát ajánlott. Az első filmem Ibizán forgattam. Elvállaltam, bár akkor még nem tudtam, mibe vágok bele. Egyetlen egy fiúval volt szexuális kapcsolatom addig.
Két hónap múlva Kovihoz kerültem, akivel a további 4 hónapban dolgoztam. Ez idő alatt Japánban, Olaszországban, és Magyarországon forgattunk.
Pornós karrierem, hat hónap után ért véget. 2003 - ban a Pornó Oszkár-díj átadásakor, ahol az "Év felfedezettje" kategóriában nyertem, bejelentettem hogy abbahagyom a filmezést, és csak, mint lemezlovas szeretnék a továbbiakban nyilvánosan szerepelni.
Ekkor már kisebb házibulikban pörgettem a lemezeket, és köszönet az E-Klub-nak nagyon sokat gyakoroltam a zenélést. Itt ismerkedtem meg Spigiboy-al és Dj. Mozsóval akik felkaroltak, és elkezdődött életem első turnéja. Itt már én is részese voltam a bulinak, oly módon, hogy többször mixelni is engedtek. A fellépéssorozat "Orgazmix turné" néven futott. Ezt később egy mix album formájában is megjelentettük. Bár a lemezhez semmi közöm nem volt a címét az erotikus múltamról kapta és a fellépéseken én is a dj. pultban állhattam, valamint közreműködőként is fel voltam tüntetve a lemezborítón. Nem kifejezetten erre gondoltam akkor, amikor bejelentettem, hogy lemezlovas leszek, így rövid közös munkánk a turné elején, három hónap után véget is ért. Ekkor találkoztam 2003 nyár végén, mostani manageremmel Rönky Fruzsinával, és VÉGRE elkezdődött önálló DJ-karrierem."

Comments
9 Responses to “Pósán Nikolett (Niki Belucci)”
Leave a Reply
[...] Pósán Nikolett (Niki Belucci) [...]
A húgomnak is Pósán Nikolett a neve, bár egy kicsit változtatott a nevén a jogi kar így Dr.-el bővült a vezetékneve.
Érdekes, hogy annak a kevés Pósánnak milyen “befolyásos” pályafutása van az élet ilyen-olyan területén.
Én fizikus hallgatóként kezdtem, de salynos sikerült lezüllenem. Már a helyesírásom sem a régi.
Sok sikert Pósánok.
Üdvözlettel: Pósán Szilárd
Wonderful photo, what else can I say? No swimming time now in Toronto! .)
And I forgot to say I love black and white pictures…they make human body more…contrast…
Lorne
Ah, you Canadian guys…
Szia Niki, én nagyon büszke vagyok rád hogy ennyire talpra esett lány vagy, remélem én is sikereket érek majd el a magam világában, engem is nagyon érdekel a filmezés, bár inkább a technikai megoldások mint a szereplés, (grafikus vagyok)próbálkozom a Pixelfilmnél(debreceniek, nagyon jók), de még egy Angliai út is tervben van előtte, remélem egyszer majd főzhetünk együtt a vacsoracsatában, mindig büszke voltam rád kiskorunkban is, most is az vagyok, reform emberek a Pósánok, egyszer majdcsak lesz annyi pénzem hogy kiszedjem aput a nagyitól…remélem veletek minden rendben, csodaszép menyasszony voltál.: )
üdv.: Virág
Nagyon szép lány. Láttam előben zenélni az Albabar-ban. Készült róla jópár partyfotó, amit a http://partyweb.hu partyfotós oldal galériájában tudtok megnézni. A buli 2010.09.24-én volt. Így dátum szerint majd könnyen megtaláljátok.
Itt van a link a galériába:
http://partyweb.hu/hu/partyfoto.html
nagyon jók ezek a képek rólad, egy igazi titokzatos nő vagy.
tetszenek a képeid