Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda összefogtak, és egy közös, szexis fotózásra adták a fejüket. Hamarosan egy erotikus naptárral lepik meg rajongóikat.

"Nagyszerűen sikerültek a képek, egy magyar, de Olaszországban élő, és ott is nagyon ismert fotós készítette a sorozatot, akivel korábban is dolgoztam már együtt. Három közös és három-három egyéni kép lesz majd a naptárban. A hónapokat még nem tudjuk, de én a májust vagy az augusztust szeretném kapni" - mesélte Dukai Regina a Napi Ásznak.

"Mindhármunknak különböző rajongói köre van, így egyben megtalálnak mindhármunkat a férfiak, s ráadásul a naptár asztali, így könnyen el is rejthető."

dukai regina big

Debreczeni Zita szerint Vágó István sótlan. Persze a kifutók szépe nem a kvízmester műsorvezetői képességére gondolt, hiszen a modell régóta rajong Vágó Istvánért, még akkor is, ha a kvízkirály a Vacsoracsata hevében nem kért telefonos segítséget a leveshez.

Zita izgalommal készült arra is, hogy a nagy kérdezőt vendégül láthatja otthonában. Bár mindenkinek a véleménye számított, ő mégis Vágó előtt akart felvágni.

– Én mindenkinek meg akartam felelni, de ez olyan olyan jó élmény és kihívás volt, hogy Vágó István itt lesz a lakásban. Nekem ez annyira fura élmény, pici korom óta őt néztem a tévében, akkor még fekete-fehérben. És most itt volt színesben, mindig ezzel viccelődtünk a forgatáson is, hogy István te színes vagy? – emlékezett vissza Debreczeni Zita, a zavartságtól alig találva a szavakat.

debreczeni zita big
debreczeni zita big

 

Szédületes fotók készültek Zimány Lindáról a Playboy számára. A magazin legújabb száma, melyben a műsorvezető szexi képei láthatók, ma kerül az újságárusokhoz.
Lindáról nem először jelentek meg szexi fotók férfimagazin hasábjain, azonban eddig még egyetlen egyszer sem volt arra alkalom, hogy mindent ledobjon magáról. A szőke modell az RTL KLub Reggelijében elmondta, már decemberben is megkereste a nyuszis magazin, de akkor még nemet mondott. Állítja, számára fontos a fokozatosság, ezért sem vetkőzött le eddig teljesen. Azt sem tagadja, eleinte nem volt könnyű számára, hogy anyaszült meztelenül pózoljon, ha éppen nem fotózták, mindig magára vett valamit. Ugyanakkor sokat segített neki, hogy a stáb tagjai kedvesek voltak vele, mondta Zimány Linda.

zimany linda meztelen

 

 

BUDAPEST. Úgy tűnik, nem fog az idő Bíró Icán, aki hazánkban elsőként vállalt erotikus fotózást 1982-ben egy kártyanaptár kedvéért. Nem kell sok időnek eltelnie, hogy Ica formás alakját felfedezzék a fotósok, ezt követően sorra készültek a jobbnál jobb fotósorozatok róla.

– Ezt az időszakot tekinthetem modellpályám fénykorának, ugyanis ebben az évben készültek azok a híres vizes pólós képek, amelyekből posztereket is gyártottak – mesélte a Blikknek Ica, akinek képei nemcsak itthon, hanem az egykori Szovjetunióban is sikert arattak.

 

biro ica
Biro Ica ötvenévesen sem szégyenlős

Read more

Zimány Linda nem tagadja, ezidáig négyszer feküdt plasztikai sebész kése, pontosabban dr. Krasznai Zsolt hiarulonsavval töltött injekciós tűje alá. A csinos modell utoljára idén márciusban járt a budai rendelőben, minden alkalommal ajakfeltöltést kért.

"A hiarulonsav megköti a nedvességet és fontos szerepük van a ráncok megelőzésében. Az egyik legtermészetesebb anyag, ajakfeltöltésre is használják" - magyarázta Linda. A COOL TV műsorvezetője élete első beavatkozásán egy évvel ezelőtt esett át, a következőt szeptemberre tervezi. "Egy ampullában kb. 0,5 ml hiarulonsav van, ami elegendő fél évre. Nekem azonban először két hét alatt szívta fel a szervezetem a befecskendezett anyagot, amit azonnal pótoltunk."

zimany linda big
Zimány Linda négyszer feküdt plasztikai sebész kése alá

Linda megsúgta, a beavatkozás fájdalommal jár, ráadásul két napig ötszörösére dagadt ajkakkal jár-kel otthon, mégis megéri. "Dúsabb lesz tőle az ajkam, mégsem feltűnő. Az első nap valóban nem szép látvány, beödémásodik a szám, de eddig senki nem jött rá, hogy a plasztikának köszönhetem a számat" - kacsintott Linda, aki úgy tervezi, ha idővel mellei is korrekcióra szorulnak, rábízza magát Krasznai Zsoltra. "Akkor is a természetes látványra fogunk törekedni."

Zoltán Erikáról egy meglehetősen pikáns kép került elő a minap, ezen valóban "túl szexi lány".
Hihetetlen, mennyire pici volt a mellem, hát akkor ekkora volt! Megnőtt, ezt köszönhetem a gyermekemnek, a terhesség alatti hízásnak megvan az az előnye, hogy nem kellett ezt műteni, magától ekkora maradt - mondta az énekesnő. A fotó egy úgynevezett próbafotózás volt, amikor 19 évesen egy hónapig dolgoztam egy akkor nyílt bárban, Debrecenben. Az akkori életem párjával ezt közösen megbeszéltük, ő is kíváncsi volt. Az énekesnő nem tudja, hogyan került éppen most elő az ominózus fénykép.
Én ilyen vagyok, nem szégyellem. Egoista vagyok, aki szereti magát mutogatni, ez valamennyire a színpad része is - nyilatkozta Zoltán Erika a Netbulvárnak.

Zoltan Erika akkor es most
Zoltán Erika akkor és most

 

Balogh Edina, a Barátok közt szép szőke pincérnője fontosnak tartja, hogy egy nő biztonságban érezze magát párja mellett. Szerelme, Alex mindent megtesz a cél érdekében. Most végre összejött a közös pihenés, amire eddig a forgatások és Edina tanulmányai miatt nem volt idő.

 

BaloghEdina big

Read more

Néhány hónappal ezelőtt egy magazin kérésére vállalta a csinos modell, hogy kopaszon fotózzák. Bár világ életében derékig érő hajkoronával büszkélkedett, szerinte egy nő haj nélkül is szexi.

bodi sylvi

Izgalmas fotósorozatot készítettek néhány hónappal ezelőtt Bódi Sylviről. A csinos playmate-et - életében először - szokatlan "frizurával", pontosabban tar fővel kapta lencsevégre az egyik magazin fotósa. Némelyik képen éppen úgy fest, mint a közelmúltban megkattant Britney Spears, aki egy hirtelen ötlettől vezérelve kopaszra borotválta a fejét. Csak reménykedni tudunk abban, hogy Sylvit nem kapja majd el a hév jól sikerült fotói láttán.

Read more

Hiába kapott rekordösszegű, kétmillió forintos ajánlatot a Playboy-tól Péter Szabó Szilvia, a Nox énekesnője hajthatatlan: semmi pénzért nem vállalja a meztelenkedést. "Miután megjelent a cikk a Borsban arról, hogy Radnai ajánlatot tett nekem, a barátaim aggódva hívtak, hogy remélik nem vállalom el" - mondta az énekesnő, aki szerint az aktfotók nem illenek a NOX-ról kialakult képhez és az ő értékrendjébe sem férnek bele. Péter Szabó Szilvia korábban már a Playboy főszerkesztőjével is közölte, nem vállalja a fotózást.

Igy aztan az Országos Szépség Könyvtár is csak egy ruhás fotóval és Péter Szabó Szilvia adatlapjával tud kedveskedni olvasóinknak.

 

peter szabo szilvia big
peter szabo szilvia big

 

Dukai Regina tegnap ünnepelte 25. születésnapját.

A modell/énekesnő az RTL Klub Reggeli című műsorában számolt be arról, hogy viszonylag csendesen szokta ünnepelni születésnapját. Nem szereti sem a nagy felhajtást, sem ünnepeltetni magát. A műsorban virágot kapott Dombovári Vandától és Szujó Zoltántól, a Reggeli műsorvezetőitől, és meglepetésként megjelentek kebelbarátnői, Debreceni Zita és Zimány Linda is, akik ajándékkal kedveskedtek barátnőjüknek. Dukai Regina a kedvenc tervezőjétől kapott medálokat.

 

regina

 

← Previous PageNext Page →