Dukai Regina karrierje kezdetén elindított egy internetes naplót, amit a rajongói miatt vezetett rendszeresen. Elsősorban hűséges olvasóinak akart kedveskedni, másodsorban pedig azt szerette volna elkerülni, hogy kitalált információk miatt az emberekben negatív kép alakuljon ki róla.

dukai regina big
Dukai Regina felhagyott a blogolással

Pár nappal ezelőtt felhagyott a naplóírással, mert besokallt, elege lett az újságírókból, szeretné megvédeni magánéletét. Úgy érzi eleget sírt, és a szülei is, az őt ért bántalmak miatt, most már nyugalmat szeretne.

– Amit a weboldalamra írtam, az a rajongóimnak szólt, de a napilapok újságírói visszaéltek vele. Kérdéseket írtak hozzá, és lehozták az újságban úgy, mintha én nyilatkoztam volna. Számukra semmi sem szent, átgázolnak mindenen és mindenkin. Nem foglalkoznak a jó dolgokkal, csak a botrányt keresik. Nem hiszik el, hogy egy ember boldog is lehet – mondta feldúltan Regina az RTL Bulvárnak.

 

Nem csupán megjelenésében és életmódjában változott meg alapvetően Péter Szabó Szilvia, a Nox énekesnője, az együttes arculatváltása céljából az új dalhoz megálmodott klip kedvéért verekedni és lőni is megtanult.

"Először nagyon idegen és furcsa volt ez a világ, amelyet kitaláltunk, de nem kellett sok idő, hogy megszokjam, sőt megszeressem. Még úgy is, hogy a forgatás előtti időszak kifejezetten emberpróbáló volt. A kung-fu edzéseket ugyanis egy idő után már nem a szokásos tréningruhában kellett végigcsinálni. Be kell vallanom, életem egyik legkeményebb időszaka volt" - mesélte Szilvi a Blikknek.

 

peter szabo szilvia big
Ha kell, megvédi magát

 

Zsédenyi Adrienn élete az éneklés, de soha annyira nem vágyott még a stúdióba, mint most. Rengeteg érzés fogalmazódott meg benne, amit - négy év után, novemberben megjelenő - új lemezén énekelhetett ki magából. Az albumon már az utolsó munkálatok zajlanak egy budapesti hangstúdióban.

 

2 zseda

Read more

Szép ruhák, sok zene, és végre rengeteg tánc. Kiss Ramónát ezek csábították, amikor igent mondott az RTL Klub felkérésére, és elfogadta a Szombat esti láz meghívását. A Barátok közt sztárja nem tagadja, hogy egy régi vágy teljesül most azzal, hogy megtanítják táncolni.
"Nagyon örültem, amikor megkerestek, hiszen a kolleganőnk, Ábrahám Edit táncolt az első sorozatban, és akkor irigyeltük is. Szép ruhák, sok zene és fergeteges táncok. Mindehhez most közel jutok. Mindig is nagyon szerettem volna megtanulni táncolni, de eddig erre még nem volt lehetőségem" - mesélte a Napi Ásznak a színésznő.

kiss ramona

Zoltán Erikáról egy meglehetősen pikáns kép került elő a minap, ezen valóban "túl szexi lány".
Hihetetlen, mennyire pici volt a mellem, hát akkor ekkora volt! Megnőtt, ezt köszönhetem a gyermekemnek, a terhesség alatti hízásnak megvan az az előnye, hogy nem kellett ezt műteni, magától ekkora maradt - mondta az énekesnő. A fotó egy úgynevezett próbafotózás volt, amikor 19 évesen egy hónapig dolgoztam egy akkor nyílt bárban, Debrecenben. Az akkori életem párjával ezt közösen megbeszéltük, ő is kíváncsi volt. Az énekesnő nem tudja, hogyan került éppen most elő az ominózus fénykép.
Én ilyen vagyok, nem szégyellem. Egoista vagyok, aki szereti magát mutogatni, ez valamennyire a színpad része is - nyilatkozta Zoltán Erika a Netbulvárnak.

Zoltan Erika akkor es most
Zoltán Erika akkor és most

 

Hiába kapott rekordösszegű, kétmillió forintos ajánlatot a Playboy-tól Péter Szabó Szilvia, a Nox énekesnője hajthatatlan: semmi pénzért nem vállalja a meztelenkedést. "Miután megjelent a cikk a Borsban arról, hogy Radnai ajánlatot tett nekem, a barátaim aggódva hívtak, hogy remélik nem vállalom el" - mondta az énekesnő, aki szerint az aktfotók nem illenek a NOX-ról kialakult képhez és az ő értékrendjébe sem férnek bele. Péter Szabó Szilvia korábban már a Playboy főszerkesztőjével is közölte, nem vállalja a fotózást.

Igy aztan az Országos Szépség Könyvtár is csak egy ruhás fotóval és Péter Szabó Szilvia adatlapjával tud kedveskedni olvasóinknak.

 

peter szabo szilvia big
peter szabo szilvia big

 

Dukai Regina tegnap ünnepelte 25. születésnapját.

A modell/énekesnő az RTL Klub Reggeli című műsorában számolt be arról, hogy viszonylag csendesen szokta ünnepelni születésnapját. Nem szereti sem a nagy felhajtást, sem ünnepeltetni magát. A műsorban virágot kapott Dombovári Vandától és Szujó Zoltántól, a Reggeli műsorvezetőitől, és meglepetésként megjelentek kebelbarátnői, Debreceni Zita és Zimány Linda is, akik ajándékkal kedveskedtek barátnőjüknek. Dukai Regina a kedvenc tervezőjétől kapott medálokat.

 

regina

 

Dukai Regina beiratkozott egy sminktanfolyamra, hiszen érdekli ez a mesterség, hogy ő maga is tudjon magának megfelelő sminket készíteni.

– Még szervezésben van, hogy mikor tudok járni a tanfolyamra, amit az a lány vezet, aki fotózásokon sokat sminkelt már, és nagyon tehetséges. Most én is szeretném megtanulni ezt a szakmát, mert már jártam úgy, hogy egy-egy alkalommal az ottani sminkes nem tisztította ki az ecseteket és másnap begyulladt a szemem, vagy az alapozótól gyulladt be a bőröm. Szeretnék magamnak olyan sminkeket készíteni, ami nekem tetszik és olyan színeket használni, amikről tudom, hogy jól állnak – mesélte Dukai Regina, aki imád ecseteket és sminkeszközöket vásárolni.

– Esténként, ha nem megyek már sehova otthon próbálgatom a különböző színeket magamon. Ha összejön a tanfolyam ott egymáson fogunk gyakorolni – árulta el az énekesnő a Napi ásznak.

Az énekesnő megnyugtatta az érdkelődőket, hogy nem vált szakmát és a jövőben is énekesként szeretne bizonyítani.

 

regina dukai

A profi hobbifotós hírében álló Kasza Tibi ismét fényképezőgépe után nyúlt, elhívta magához az év legszebb nőjének választott Dukai Reginát, és olyan fekete-fehér képeket készített róla, amilyeneket eddig senki.
- Regina mutatós lány, mindenki túldekorált fotókat készített eddig róla, amik jól is álltak neki. Még nem készítettem fekete-fehér képeket, ezért erre készültem eddig a legtöbbet - árulta el az énekes, a Napi Ásznak, majd hozzátette: Regina profin szerepelt, ami azért nem csoda.
- Meg voltam elégedve a fotózással, tökéletes képeket csinált rólam, s mindig nagy álmom volt egy ilyen sorozat. Büszke vagyok rá, nagyon jó hangulatban telt az egész, s olyan volt, mintha egy profi fotóssal dolgoztam volna - tudta meg a Napi Ász a modelltől.

Mi egyelőre egy régebbi felvétellel és Dukai Regina profiljával kedveskedünk az OSZK olvasóinak.

regina

 

 

Gáspár Győző édesapja megdöbbentő dolgot mesélt el a NÉVshowR felvételén: állítása szerint fia, Győzike és Király Linda énekesnő rokonok, felmenőik ugyanis unokatestvérek, és ő maga szokott is találkozni Linda édesapjával - adta hírül a Blikk.

A lapnak ugyanakkor az egyre sikeresebb énekesnő apja azt mondta, megtisztelő lenne, ha Gáspárékkal rokonságban állnának, de ő nem tud ilyesmiről.

Míg egy bennfentes, aki a mindkét sztár menedzsmentjével dolgozott már együtt, állítja: valóban van valami közös, családi titka Győzőnek és Lindának, ezért nem elképzelhetetlen, hogy a rokonság igaz - áll a Blikkben.

 

kiraly linda big

 

Next Page →