Évek óta boldog kapcsolatban él a Barátok közt Tildáját alakító színésznő, ennek ellenére nem hajlandó író kedvesét, Schallinger Richárdot megmutatni. A StoryOnline összegyűjtötte Erika szerelmi életének titkait.

1 szabo erika

"Az elmúlt években több rosszindulatú híresztelés is volt velünk kapcsolatban - nyilatkozta egy korábbi interjúban. - Szerencsére ezek nem tudták megingatni a harmóniánkat. Tökéletes összhangban élünk Ricsivel. Igaz tíz év van köztünk, hisz ő harminchárom, én pedig huszonhárom éves vagyok, de ez eddig még semmiben nem okozott problémát. Sőt, szerintem bizonyos helyzetekben kifejezetten jó, ha ott van mellettem egy nagyobb élettapasztalattal rendelkező férfi. Sokat tanultam tőle, hiszen amióta együtt vagyunk, érettebben gondolkodom."

Vajon milyen lehet az élet egy íróval?

"Semmivel sem nehezebb, mint egy civillel - vágja rá Erika. - Miután azonban mindkettőnk élete rendkívül felfokozott, így jobban megértjük egymást. Ricsi érzékeny ember, hihetetlen módon rá tud hangolódni a hangulatomra. Végtelenül erős empátiával rendelkezik, érzi minden rezdülésemet. Azt is, ha jó kedvem van, és azt is, ha valamiért el vagyok keseredve."

Erika azt is elárulja, hogy az átlaghoz képest fordított életet élnek. "Ricsi általában éjszakánként ír - meséli. - Persze nekem sem egyszerűbb az életem, mert soha nem tudom, mit csinálok másnap. Ott a forgatás, a színház, az iskola. Velem sem lehet egyszerűen tervezni. De én magam sem tervezek előre. Azt sem tudom, mikor megyek férjhez és majd hány gyerekem lesz. Amikor Ricsivel találkoztunk, akkor sem gondolkodtam előre, nem volt jövőképem a kapcsolatról. Egyszerűen szerettem volna őt megismerni. Az pedig igazi ajándék, hogy ilyen jól megvagyunk."

Comments

Leave a Reply