DOMBÓVÁR. Akár egy év börtönt is kaphat az a férfi, aki egy dombóvári játszótér mellett álló fába több csavart vert bele, feltehetőleg azért, hogy a gyerekek ne másszanak fel rá, ám az egyik csavar miatt egy kislány súlyos sérüléseket szenvedett - jelenti a HavariaPress.

jatszoter
Képünk illusztráció

A Tolna megyei városban élő 35 éves férfi az eddigi adatok szerint még májusban vert csavarokat a háza melletti fa törzsébe, mert zavarta a fára felmászó gyerekek rendszeres hangoskodása. Balszerencséjére azonban a fáramászástól nem tudta elriasztani a gyerekeket, sőt egy alkalommal egy 7 éves kislány ruhája a mászás közben be is akadt egy csavarba, emiatt leesett és eltörött a karja.

Az ügyben a rendőrség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt indított vizsgálatot, s ha beigazolódik, hogy a lány sérülései összefüggésben állnak a kihelyezett csavarokkal, a férfi akár egy év szabadságvesztést is kaphat tettéért.

Comments

Leave a Reply