MÉNFŐCSANAK. Szuperhősök márpedig léteznek! Mindezt egy fiatalember bizonygatta a Bors munkatársainak, aki nem a Kripton bolygóról érkezett, hanem Győr-Ménfőcsanakról. Mégis azt állítja, minden tudás és képesség birtokában van, amire szüksége van a mai kor szupermenjeinek. Török Szilárd kapuja bárki előtt nyitva áll, akinek segítségre van szüksége.

A kapura festve és a kifüggesztett fatáblákon furcsának tűnő üzeneteket olvashatnak a szomszédok: „itt lakik a mindentudó, jónak s rossznak tudója”.

szupermen

 

Read more

Halálfélelem vett erőt Varga Gy. Péteren, amikor a szappanért nyúlt. A 21 éve vakon élő férfi mindennek tudja a helyét a lakásban, de arra nem számított, hogy a beázó fal miatt megrázza az áram. Kis híján odaveszett. Ekkor már hónapok óta éltek a feleségével saját lakásukban menekültként: a bútoraikat nylonnal takargatják, szétázott ágyuk helyett matracon alszanak, és nem gyújtanak villanyt, hiszen szétázott a vezeték is. A lakást bérlik, a tulajdonoson követelhetnének emberi körülményeket – csakhogy a győri önkormányzat nem törődik velük.
A 66 éves Varga Gy. Pétert csupán a lélekjelenléte mentette meg attól, hogy halálra rázza az áram.

Read more

Hét magyar lány hozta el a világbajnoki aranyérmet Brémából, a földkerekség legnagyobb táncversenyéről. Az eseményen 32 ország, 3700 táncosa vett részt, a diszkótól, a hip-hopon át a szteppig. A szegedi X-treme tánciskola növendékei keményen készültek a versenyre, végül a felnőtt csoport táncosai lettek világbajnokok.

xtreme

Read more

Dukai Regina beiratkozott egy sminktanfolyamra, hiszen érdekli ez a mesterség, hogy ő maga is tudjon magának megfelelő sminket készíteni.

– Még szervezésben van, hogy mikor tudok járni a tanfolyamra, amit az a lány vezet, aki fotózásokon sokat sminkelt már, és nagyon tehetséges. Most én is szeretném megtanulni ezt a szakmát, mert már jártam úgy, hogy egy-egy alkalommal az ottani sminkes nem tisztította ki az ecseteket és másnap begyulladt a szemem, vagy az alapozótól gyulladt be a bőröm. Szeretnék magamnak olyan sminkeket készíteni, ami nekem tetszik és olyan színeket használni, amikről tudom, hogy jól állnak – mesélte Dukai Regina, aki imád ecseteket és sminkeszközöket vásárolni.

– Esténként, ha nem megyek már sehova otthon próbálgatom a különböző színeket magamon. Ha összejön a tanfolyam ott egymáson fogunk gyakorolni – árulta el az énekesnő a Napi ásznak.

Az énekesnő megnyugtatta az érdkelődőket, hogy nem vált szakmát és a jövőben is énekesként szeretne bizonyítani.

 

regina dukai

PÉCS. Légy büszke lakóhelyedre, és mutasd be ruha nélkül! – állt a goldengate.hu szexoldal felhívásában. A július elején lezárult városi meztelenkedési verseny győztese egy pécsi lány lett, megelőzve a Kalocsát és Baját népszerűsítő pályázót. Editnek (23) sikerült szinte minden pécsi történelmi és világörökségi helyszínt kendőzetlenül bemutatnia.

– Nagyon jó móka volt, reggel hat és nyolc között pózoltam a város több ismert részén úgy, hogy belőlem és otthonomból, Pécsből is a legtöbb látsszon – nyilatkozta a Borsnak büszkén Edit (23), akit még az sem zavart, hogy járókelők és utcaseprők sétáltak körülötte. Read more

Gyorsan hajtott Orbán Viktor Romániában, amikor megállították a helyi rendőrök, hogy megbírságolják. A Fidesz elnökénél nem volt elegendő készpénz, ezért elvették a jogosítványát, amit két nappal később adtak vissza egy barátjának - írja a Blikk. Orbán elismerte a szabálytalanságot.

Az egyenruhások Burzsuk falu határában intették le. "Egy picit beszéltek angolul, így egy-két szóban, illetve mutogatva megértették velem, hogy túl gyorsan hajtottam, körülbelül százzal" - mesélte Orbán a napilapnak, majd hozzátette, hogy nem értette: a faluban hajtott gyorsan, vagy utána. "Nem vitatkoztam, azonnal elismertem az igazkat" - mondta Orbán. Read more

Sopronban készül a fakitermelő-világbajnokságra a háromfős magyar válogatott - írja a Kisalföld.

A csapatot egy miskolci, egy ráckevei és egy sombereki versenyző alkotja. A legjobb hazai favágók egy speciális tanpályán edzenek az októberi németországi versenyre. Itt gyakorolják a döntést, a gallyazást, a kombinált és az úgynevezett lánckímélő darabolást valamint a szerelést - írja a Kisalföld.

A világbajnokságon öt számban mérik majd össze tudásukat az indulók, az értékelésnél pedig a gyorsaság, a precizitás és a munkavédelem is fontos szempont lesz. Több mint 40 évvel ezelőtt magyar kezdeményezésre rendezték meg az első ilyen versenyt, azóta a magyar favágók szinte mindig a legjobbak között végeznek.

Détár Enikő mindent elkövet, hogy térdét minél hamarabb rendbehozassa. A színésznő térdét porcleválással pár hónapja műtötték, így a színésznőhöz rendszeresen gyógytornász jár. Enci októberben már szeretne újra a Macskák című musicalben táncolni, ezért a tökéletes gyógyulás érdekében felkeresett egy táltost, injekciókat kap és még a mágneságyat is szeretne kipróbálni.

Read more

Családi találkozót szervez Magyarországra Németh Samira, az a szomáliai-magyar lány, akit a Baptista Szeretetszolgálat és Vujity Tvrtko hozott haza egy kenyai menekülttáborból egy hónappal ezelőtt. Samira magyarnak vallja magát, lelkesen készül a gimnáziumi tanulmányaira, és közben próbálgatja az európai fiatalok életét. A Bors élete első nyaralásán látogatta meg a 18 éves lányt, aki mesélt a régi és az új életéről.
Németh Samira megállás nélkül mosolyog, mókázik, cseveg – hol Vujity Tvrtkóval és jó barátjával, Ákossal angolul, máskor valamelyik testvérével telefonon szomáliul. Nem is gondolná senki, hogy egy hónapja még egy kenyai menekülttáborban volt, és fél évvel ezelőtt a szomáliai polgárháború rémségei elől szökött, hogy mentse az életét.

Read more

A profi hobbifotós hírében álló Kasza Tibi ismét fényképezőgépe után nyúlt, elhívta magához az év legszebb nőjének választott Dukai Reginát, és olyan fekete-fehér képeket készített róla, amilyeneket eddig senki.
- Regina mutatós lány, mindenki túldekorált fotókat készített eddig róla, amik jól is álltak neki. Még nem készítettem fekete-fehér képeket, ezért erre készültem eddig a legtöbbet - árulta el az énekes, a Napi Ásznak, majd hozzátette: Regina profin szerepelt, ami azért nem csoda.
- Meg voltam elégedve a fotózással, tökéletes képeket csinált rólam, s mindig nagy álmom volt egy ilyen sorozat. Büszke vagyok rá, nagyon jó hangulatban telt az egész, s olyan volt, mintha egy profi fotóssal dolgoztam volna - tudta meg a Napi Ász a modelltől.

Mi egyelőre egy régebbi felvétellel és Dukai Regina profiljával kedveskedünk az OSZK olvasóinak.

regina

 

 

Next Page →