CSONGRÁD MEGYE. Egy videó szerint macskájával közösült egy kilencedik osztályos fiú! A megdöbbentő jelenetről készült videofelvétel felkerült az internetre. A polgármesteri hivatal illetékesei feljelentést tettek a rendőrségen, a gyámügyi hivatalban, sőt még az állatvédő szervezeteket is értesítették.

 

megkivanta
Megkívánta?

– Én soha nem bántottam a cicákat, nem akartam őket kínozni sem – mondta a 17 éves fiú, miközben az egyik mesecsatornán kedvenc rajzfilmjét bámulta. Láthatóan zavarta a Blikk riportereinek jelenléte, suttogó hangon szólalt meg, majd amikor édesanyja mellé ült az ágyra, szorosan átölelte, és azt kérdezte: „Ugye nem kell intézetbe mennem?”

A fiú nem tudja, ki tette fel az internetre a videót, de amióta nyilvánosságra került, nem mer iskolába menni, sőt még a házukat sem hagyja el. A csongrádi falucska apraja-nagyja elborzadva áll a történtek előtt, hiszen mobilról mobilra terjedt a videó a macskakínzásról. Az 54 éves, elkeseredett édesanya tanácstalan.

– Négy éve a szeme láttára vesztette el az édesapját, maholnap felnőtt lesz, de még mindig kísérgetnem kell az iskolába. Ezek után nem tudom, hogy lesz – sopánkodott az aszony, és hozzátette, van sejtése, hogy ki vette rá szorongó, gátlásokkal teli fiát erre a borzalomra, ám nem akarja elárulni, mert fél ujjat húzni vele. Így aztán nem is csoda, hogy az elképzelhetetlen nyomorban élő asszony a polgármesteri hivatalban azt diktálta jegyzőkönyvbe: nem tudja, hogy ki készítette a filmet és miért kezdte el terjeszteni mobilon és interneten.

A polgármester asszony nem kívánt nyilatkozni az ügyben, de annyit megtudtak a Blikk munkatársai: feljelentést tettek a rendőrségen, a gyámügyi hivatalban és az állatvédő szervezeteknél is.

Comments

Leave a Reply