BUDAPEST. Delhusa Gjon (53) megelégelte a felelőtlen emberek tetteit, ezért azt fontolgatja, nyit egy állatotthont, ahol bármilyen állat sátrat verhet. A Blikk szerint Pomáz önkormányzata már jelezte is, szívesen segítik az énekes szándékát.

Read more

OROSZLÁNY. Feltehetően a pénteken Győrből ellopott bankautomatát találták meg az Oroszlány melletti horgásztóban. Ugyanott egy másik, szintén ellopott pénzkiadót is kiemeltek a tűzoltók.

Read more

BUDAPEST. Havasi Balázs (32) nem kockáztat, semmit sem bíz a véletlenre. Kiváló zongoraművészünkről kiderült: ujjait 25 millió forintra biztosította az a cég, amely David Beckham vagyonát kezeli. A művész azonban nincs egyedül, hiszen Edvin Marton is komoly biztosítást kötött magára, olyannyira, hogy ha valami történik vele, és emiatt nem tud színpadra lépni, akkor a megrendelő markát akár 100 millió forint is ütheti. Read more

hungarian-women.jpg

A tél nem igazán bulis évszak, úgyhogy pillantsunk vissza a nyárba. Még több Budapest Parádé lányt találsz az  uncoy.com címen.

GÖDÖLLŐ. Ilyet még nem láttak. Meglepetten, tágra nyílt szemekkel nézték a piros ruhás, fehér szakállú látogatót a négyes iker Csákó kislányok. Niki, Evelin, Katinka és Alexa először találkozott a Mikulással, méghozzá a Blikk Mikulásával, aki puttonyában ajándékot vitt a már hét hónapos testvéreknek. Persze bátyjukról, Ádámról (14) sem feledkezett meg.

Read more

MÁTÉSZALKA. Szendviccsel kínáltak egy tizenhét éves középiskolás lányt osztálytársai, ám az "ingyen ebédnek" csúnya vége lett. A tinédzser gyomorpanaszokkal kórházba került, ugyanis osztálytársai valami porral dúsították a szendvicset. Ez viszont a jog szerint aljas indokból elkövetett testi sértés, aminek három év börtön is lehet a tarifája.

BUDAPEST. Ennél nagyobb bizonyítéka nem is lehetne a testvéri szeretetnek! András odaadta mája felét, hogy megmentse húga, Évi életét. Magyarországon ők az első felnőttek, akiken élő donoros májátültetést végeztek.

Read more

BUDAPEST. Puskás Ferenc, minden idők legjobb és legismertebb magyar futballistája nem csak az erős és hihetetlenül pontos bal lábas lövéseiről volt ismert, hanem énekhangjáról is.

Read more

← Previous Page